Réka-vár újratöltve – Nádasd várának rekonstrukciós kísérlete

    

    A Mecseknádasd és Óbánya között fekvő, a 70 m magas várhegyre épült Réka-várról már 2014-ben megkíséreltem egy rekonstrukciós modellt előállítani, de akkoriban kizárólag Szatanek József rajzaira hagyatkoztam. Mostanra azonban elérkezett az idő, hogy a Pazirik Kft. csapatában, egy komolyabb, tudományos alaposságú elméleti rekonstrukciót készítsünk el, ezúttal Buzás Gergely szakértői felügyelete mellett, de továbbra is Papp László 1963-as ásatási eredményei alapján, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeum által készített LIDAR felmérés eredményeit vizsgálva. Az kutatás során feltárt falszakaszok nyomvonalai, karakterisztikái, és a helyszínen megfigyelt részletek alapján sok olyan hipotetikus következtetést vontunk le, amelyek árnyalják, illetve bizonyos tekintetben módosítják a 2014-es rekonstrukciós kísérletet. A továbbiakban ezeket a változásokat szeretném részletesebben taglalni, de előtte foglaljuk össze, mit is tudunk erről a várról.

A 16. századi Réka-vár nyugat felől (rekonstrukciós kísérlet)

    Nádasd várát, az alatta folyó Halász-, vagy Rák-pataknak nevezett vízfolyás miatt Rák-várnak is hívják. Papp László szerint a Réka-vár név modern kori elnevezés, és minden bizonnyal kívülállók, illetve turisták romantizáló, hazafias felbuzdulásából született, sok más, a Mecsek-tájnak hun nyomokat odavarázsolni kívánó próbálkozáshoz hasonlóan. A 205 méter hosszú, 36 méter széles várudvar 3 méter vastag kőfallal lett körülvéve, melyből helyenként ma is 1 méter magas szakaszok állnak a földfelszín felett, azonban a romokat jelentős mennyiségű erdei humuszos feltöltődés és omladékréteg takarja, így, ha a vár területe ki lenne tisztítva, akár emelet magas falszakaszokkal is szembe kerülnénk egyes részeken.

    A vár építésével kapcsolatban nincsenek ismereteink, annyit azonban nagy valószínűséggel feltételezhetünk, hogy nem a tatárjárást követő várépítési hullámban jött létre, hanem annál korábbi gyökerekkel rendelkezik, viszont ezt régészeti kutatás sajnos nem támasztotta alá mindezidáig. A vár elnyújtott formája és nagy alapterülete, jellegzetesen a tatárjárást megelőző kor várépítészetére enged következtetni. Feltételezéseink szerint, a kezdetekben a várhegyet koronázó platóra csak a körítő várfal épült meg, kerek tornya, a várudvart kettészelő árok, valamint az a mentén emelt épületek csak később jöttek létre, azonban a vár korai küllemét még annyira sem tudjuk biztosan felvázolni, mint a pusztulását megelőző állapotát. A várhoz kapcsolódó skóciai Szent Margit legendát és a „britek földjének” kérdéskörét most szándékosan nem firtatom, mivel a rekonstrukciós modell elkészítésével nem függnek össze, a vár szerkezetének vázolását nem befolyásolják, itt elég megemlíteni róla annyit, hogy ez a legenda pusztán egy újkori térképfelirat téves értelmezésének következtében született meg. A vár első konkrét említése 1296-ból való, és a pécsi káptalan által kiadott oklevélben szerepel, amely leírja, hogy a Kórógyi nemzetségből származó Clebus comes utódai, ”Zelyz” (a tolna megyei Zseliz) nevű peres birtokra vonatkozóan békés egyezséget kötöttek. Ezen oklevélben a várat, mint ”possessio et Castrum Nadasth”-t említik a Kórógyiak birtokaként. Az ezt követő évszázadban is keletkeztek oklevelek, amelyben említést tesznek róla, például 1309-ben „Arx Nadasd” néven. Az 1340-es és 50-es években újra felbukkan a Kórógyiak ügyei kapcsán, majd a 14-15. század során írásos emlékek sora említi. 1465-ben Nádasd már oppidum volt, azon a területen épült ki, ahol a település központja ma is fekszik. Ekkor a Marótiak kezén volt, de 1473-ban már a monoszlai Csupor Miklós volt a birtokosa. A 15-16. századból nem rendelkezünk írott forrással a várról, ezért ekkori létezését, és pusztulásának időpontját is kizárólag a régészeti kutatás eredményére alapozhatjuk. Ezen adatok alapján az épületegyüttes egyértelműen tűzvész áldozatává vált, tehát vagy véletlenül kialakult tűz pusztította el, vagy a törökök gyújtották fel a mohácsi csatát követően, esetleg az ütközetet követő polgárháborús időszakban érte a vég. A rom használhatóbb köveit a környék lakói széthordták, és mára csak falcsonkok emlékeztetnek a hajdan ott állt várra. Az 1810. évi Visita Canonica a hegyen álló romot Rákvár néven említi, tehát ekkor még jól látható maradványai álltak az épületegyüttesnek. A régészeti kutatásnak eddig nem sikerült 13. század előtti, vagy 1526 utáni leletanyagot felszínre hoznia.

A 16. századi Réka-vár kelet felől (rekonstrukciós kísérlet)

    Az épületek és a külső várfal anyaga többé-kevésbé darabolt palás mészkő. A már elpusztult felsőbb szinteken égetett téglát is használtak, amelyek formája és anyaga segített a kormeghatározásban. A fennmaradt vakolatmaradványok alapján a falazatok vakolva és meszelve voltak fénykorukban. A várudvar hajdani járószintje átlagosan 50 cm-rel volt mélyebben a mainál. Az épület maradványokat azonban csaknem mindenütt 0,5—1, sőt, helyenként 2—3 m vastagságú omladék fedi ma is. Az omladékok alatt az ásatást végző szakemberek a falakon és falak mentén mindenütt szénné égett gerendákat, faszén- és koromrétegeket, kiégett vakolat-felületeket, elüszkösödött küszöböket találtak. Az omladék alatt sok helyen cserépedény-töredékek jelentős tömege feküdt. Jellegük, használatuk korát a XIV.—XV. századból valónak állapították meg a régészek. Ugyanilyen korúnak bizonyult számos más lelet is, például a vékony vastőr, sarkantyú, lópatkó, kicsiny rézgyűrű és egyéb tárgyak.

A 16. századi Réka-vár észak felől (rekonstrukciós elképzelés)

    A várat megközelítő egykori szekérút 4 méter szélességben vezet fel az erődítmény délnyugati oldala felől és a kerek toronnyal szemben kettéágazik, majd két irányból, északról és délről kerülve halad a várfallal párhuzamosan, nagyjából az építmény középvonaláig. A lidar felvételen látható árkok egyértelműen mutatják, hogy a vár felé haladó szekérutat árkokkal szakították meg 3 ponton is, ezzel maximalizálva a védelmet a várhoz vezető út mentén. Ebből is tisztán láthatjuk, hogy törekedtek minden lehetséges védelmet nyújtó előny kihasználására, így azt a feltételezést, miszerint a vár kapuja a kerek tornyon vezetett volna át, elvetettük. Nem csak azért, mert az ásatás során nem került elő nyílás nyoma, de ugyanakkor, ha a kerek tornyon nyitottak volna kaput, akkor a várat két irányban kerülő úttöltés okafogyottá vált volna, és ezzel jelentős védelmi tényezőket hagytak volna figyelmen kívül. Ugyanis, ha a vár kapui az épületet megkerülő két úttöltés végén nyíltak, az épület hosszanti középvonalában, úgy a kaput megközelítő ellenségnek végig kellett gyalogolnia közel 100 méter távolságot a falat övező árokkal párhuzamosan, és ez alatt végig ki lett volna szolgáltatva a falakról nyilazó védőknek. Az ásatások tanúsága szerint két kaputorony is feltételezhető a várfalak mentén, ezek egyike a délnyugati oldalon nyílhatott, a másik pedig ezzel szemben az északkeletin. Egymáshoz képes elcsúsztatva, a várat átszelő farkasárok két oldalán nyílhattak, tehát az egyik a felső várba vezetett egyenesen a várat átszelő épületegyüttesbe torkollva, míg a másik egy külön kaputoronyként a külső várba vezethetett. Ez utóbbinak a falcsonkjait, és alépítményének téglából épített boltozatindítását megtalálták 1963-ban a régészek. Ennek a két kapunak a létezése védelmi szempontból kevésbé előnyösnek tűnik, mintha a belső várba kizárólag a külső váron keresztül lehetett volna bejutni, de nagy valószínűséggel eleinte csak a külső vár kapuja létezett, és a később leválasztott belső vár építésekor merülhetett fel a szükség egy korszerűbb, egyből a belső várudvarba nyíló kaputorony építésére. Így a külső vár egyfajta huszárvárrá fokozódott le, melynek funkciója a vár északkeleti oldalának védelmén túl, a hely biztosítása lehetett, a gazdasági épületek számára.

 

A 16. századi Réka-vár az új kaputoronnyal (rekonstrukciós kísérlet)

   

    A felső várba vezető kapu, annak az épületnek a rövidebbik oldalán nyílt, amelyet nem a várfallal egy síkban, hanem a várfal mögé építettek, így az előtte húzódó falszakaszt vissza kellett bontaniuk, ezáltal a kapu előtt egy jól oldalazható beszögellést hoztak létre a várudvart kettészelő farkasárok mentén. Ennek az épületnek a földszintjén vezethetett a kapu egy csarnokba, amelyben kereszt irányban is egy átjáró feltételezhető – ezen keresztül lehetett a külső várból a belső várba jutni közvetlenül, egy felvonóhídon át. Ugyanebbe a csarnokba nyílt az épület bejárati kapujával szemközti szárnyának földszinti helyisége is. Az épület magasságára a megmaradt falak vastagságából következtettünk, hiszen a kor kőművesei nem pazarolták az építőanyagot, és a belső épületeknél csak akkor építettek vastagabb falakat, ha azok további emeleteket voltak hivatottak megtartani. Így a Papp László által egy szintes épületeknek vizionált szerkezetek valószínűségét mi megkérdőjeleztük, és a falvastagságok alapján többszintes épületeket rekonstruáltunk a várba, legalábbis ami a várat keresztbe átszelő épületet illeti, valamint a felső várban, a déli falhoz hozzáépült téglalap alaprajzú épület esetében is. A várban nem találtak faragott köveket, ezért az ajtó és ablakkereteket fából alkottuk meg, a lehető legegyszerűbb kialakítással. A déli fal mentén megfigyelt habarcsos omladék tömegből, egy, a fal mentén futó, földszintes kiszolgáló épület egykori létezését feltételezzük. A feltárások a külső vár területén is könnyűszerkezetes épületek meglétére engedtek következtetni, így rekonstrukciónkban ezeket is feltüntettük. A nagy mennyiségű feltárt zsindelyszegből egyértelműen a zsindelyes tetőt tartottuk megfelelő héjazatnak a rekonstrukcióban.

A 16. századi Réka-vár a kerek torony irányából (rekonstrukciós kísérlet)

    A vár rekonstrukciós modelljét ezúttal egy tágabb történeti tájba ültettük, hogy az épület környezetéhez való viszonyát tisztázzuk. Az erődítmény alig több mint egy km-re magasodik a Szent István-kápolnától, a ma is álló Árpád-kori templomtól, amely a középkori Nádasd falu központi épülete volt. A 16. századra Nádasd a megye egyik legnagyobb mezővárosává duzzadt, ezért fontosnak találtuk a Réka-vár bemutatásakor a hozzá tartozó település megjelenítését is. A mai Schlossbergként ismert romok egy török kori erődítmény maradványai, amit egy háromhajós gótikus templomból alakítottak ki. E gótikus templom a középkorban a mezőváros plébániatemploma volt. Ezt az épületet is elhelyeztük a rekonstrukciónkban, továbbá a Rák patak menti malmokat is, amelyek minden bizonnyal a középkorban is létezhettek, hiszen Malcomes Béla még az 1930-as években is 27 működő, öreg vízimalmot számolt össze, melyek zöme minden bizonnyal az elpusztult vár köveiből épülhetett az elmúlt évszázadok során.

A 16. századi Réka-vár északkelet felől  (rekonstrukciós elképzelés)

    Bár a Réka-vár elméleti rekonstrukcióját továbbra is túlnyomórészt hipotetikusnak tekinthetjük, véleményünk szerint a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok újragondolásával és a LIDAR adatok vizsgálatával, mindenképp egy tudományos szempontból elfogadhatóbb, logikusabb modellt tudtunk felállítani az egykori várról, amelynek titkait talán a jövő régészeti kutatásai részben felfedhetik majd.

A kanizsai vár elméleti rekonstrukciója 1600-ban

A kanizsai vár 1600 körül madártávlatból, délnyugatról. Elméleti rekonstrukciós elképzelés Pazirik Kft. ©

   A kanizsai vár rekonstrukciós munkáit 2016-ban kezdtük el, amikor a Netta-Pannonia Környezetvédelmi Kft. akkori ügyvezetője, Horváth Balázs megkeresett minket. Őt nem csak a gyermekkora óta tartó vár iránti rajongása vezérelte, hanem az is, hogy az egykori erődítmény magja a cég telephelye alatt, a mai Vár utca környékén, az egykori szeszipari vállalat és az üveggyár helyén található. A modellezési és textúrázási munka koordinációját és oroszlán részét kollégám Maróti Zoltán végezte, Tabányi Balázzsal működtünk közre egyes feladatokban, én a berendezésben, pár élpület elkészítésében és az utómunkában vettem részt. 

   A szinte nyomtalanul eltűnt vár lokalizálását mindössze Méri István 1954–1957 között folytatott ásatásai segítették korábban. Ezek alapján tudtuk, hogy a szeszgyár épülete alatt húzódik a várkastély romja. Annak ellenére, hogy ritkaság számba menő módon nem múzeum, vagy állami szerv felkérésére dolgozunk, sikerült a projekthez megnyerni olyan szakértők segítségét, akik a legtöbbet tudták hozzátenni a kanizsai vár rekonstrukciós munkáihoz. Felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Száraz Csilla, a kanizsai Thúry György Múzeum igazgatója, a várkastély elméleti rekonstrukciós munkáit pedig Szőke Balázs készítette, Buzás Gergely konzulensi közreműködésével. A vár, a benne található épületek és a környezeti táj szakértői hátterét pedig Kelenik József szolgáltatta. Az azóta eltelt években egyre több szakembert és technológiát tudtunk csatasorba állítani az erődítmény kutatásához, így a gyűjtött adatok kiegészültek talajradaros mérések eredményeivel is, amelyeket Dr. Páll Dávid Gergely készített, illetve Pánya István tájrekonstrukciós munkája folyamán rendkívül fontos támpontokat nyújtó archív légifotók is a látóterünkbe kerültek. 

   A továbbiakban megkísérlem összefoglalni, hogy a vár rekonstrukciójának első ütemét milyen adatok alapján, és miként végeztük el. A terület sűrű beépítettsége miatt, a LIDAR vizsgálat és a helyszíni bejárás sem bizonyult hathatós kiindulási pontnak, ezért kizárólag két támpontot sikerült találnunk: Méri István régészeti felméréseit, illetve Pietro Ferrabosco 1572-es hadmérnöki tervrajzait, amelyek annak ellenére, hogy a 16. század végén készültek, bámulatba ejtő pontosságot mutattak. Kelenik József német nyelvű írásos forrásokból fordított anyaga ugyancsak rendkívül hasznosnak bizonyult, hiszen részletesen leírták a vár építésének folyamatát, nemcsak a várfalszerkezetet ismertük meg, de méretek és mennyiségek is előkerültek – ezek segítettek pontos képet alkotni az építmény arányairól. Egyéb ábrázolásokat is felhasználtunk, melyeket később részletezek. 

Pietro Ferabosco felmérése, 1572 (Bécs, Hadilevéltár)

   Kanizsa várának építéstörténete jelenlegi ismereteink szerint a 13–14. század fordulóján indult és egészen 1702-ig, a vár pusztulásáig tartott. Ennek a mintegy négy évszázados történetnek három korszakából választottunk pillanatképeket. A várkastély három korszakának elméleti rekonstrukciója készült el, illetve a teljes vár 1600 körüli állapotának modellje. A belső vár építési periódusairól és rekonstrukciós elképzeléséről már megjelent a VKT magazin évkönyvében egy terjedelmesebb cikk Szőke Balázs tollából, ezért csak röviden szeretnék összefoglalni pár gondolatot az épületről. Az ötszög felé hajló négyzet alakú várkastélyt egy kis homokdombra emelték, főhomlokzata dél felé nézett. Vándor László szerint a vár központi épülettömbje azoknak a szabályos alaprajzú váraknak és palotáknak a csoportjába sorolható, amelyek az Anjou-korban jelentek meg, s melyeknek építése Zsigmond uralkodása alatt teljesedett ki. Az 1380 körül, gótikus stílusban emelt, torony nélküli épülettömb négy szárnya zárt udvart ölelt körbe. Az udvar egyik oldalán a mintaadó diósgyőri és zólyomi várakhoz hasonlóan árkádos loggia nyílhatott a földszinten. A vékony várfalakat szabályosan elhelyezett támpillérek erősítették kívülről. A vár emeleti részét védőpártázat zárhatta le, az ilyen torony nélküli középudvaros vártípusra jó példa az ozorai valamint a véglesi vár. A 15. század folyamán átépítették, amire nem csak a reprezentációs igények adnak magyarázatot, de a vár 1443. évi ostroma is. A déli oldal közepén, ahol a falak kissé szabálytalanul megtörtek, felépült egy magas kaputorony.
Az összefüggő, tömbszerű alapozásba a korábbi falak és támpillérek alapozását is belefoglalták. Az 16. században a Nádasdy család rezidenciája lett a vár, ekkor alakíthatták ki az udvar négy oldalán körbefutó loggiát, amely a felméréseken is jól kivehető. Ekkorra már egy újabb emeletet húzhattak az egykori védőpártázat helyére. Ezt az állapotot láthatjuk a vár 1600 körül készült, hitelesnek elfogadható ábrázolásán. 1555-re Kanizsa is a végvári rendszer része lett, emiatt 1558–59-ben újabb átalakításokra került sor. 1566-ban már a Balaton-Dráva közti főkapitányság székhelye Kanizsa. A Szigetvári ostrom után királyi kézbe került a vár, és egy új, korszerű erődítmény építése kezdődött meg, amely nagyobb létszámú katonaság állomásoztatására is alkalmas volt. A munkálatok 1568-ban indultak meg, de a fennmaradt jelentések szerint, csak az 1570-es évek végétől vettek komoly lendületet. Sajnos a tervezett erődítmény, melyet Ferabosco és Baldigara tervezett,
a pénzhiány miatt sosem épült meg teljesen. Az 1600-as török ostrom így a várat félkész állapotban érte, és ez meg is pecsételte további sorsát. Az ostrom után az oszmánok katonailag jól védhető állapotba hozták a várat, de erről a korszakról majd talán a későbbiekben fogunk értekezni. 

A kanizsai vár 1600 körül madártávlatból, északnyugatról. Elméleti rekonstrukciós elképzelés Pazirik Kft. ©

   A 1600-as, az ostromot megelőző állapot rekonstrukcióját a környezet elkészítésével kezdtük. Először meghatároztuk a vár és a város helyzetét a rendelkezésre álló adatok segítségével. Az első katonai felmérés és korábbi vízrajzi térképek adatai alapján kialakítottuk a környezet durva vázlatát, alapul véve a mai domborzat DDM (digitális domborzatmodell) adatait. A modellen a terep 100x100 km, a horizont a középponttól 50km-re van, így a madártávlati képeken a környező táj is hitelesen jelenhet meg. Ezen a ponton még mindig csak vázlatosan gazdagítottuk a részleteket: cserjés területek, nádasok, erdők, nyílt vízfelületek kerültek kialakításra. Egy későbbi fázisban a környék növényzetét alapos tájrekonstrukciós elvek alapján készítettük el, figyelembe véve a tájegység növénytársulásainak az adott domborzati és vízrajzi viszonyokra jellemző előfordulását. A tereppel egy időben a kastély modellezését is megkezdte a csapat másik fele. A szakértőktől kapott, a képkészítésre nem alkalmas CAD modelleket folyamatos egyeztetés mellett újra modelleztük az általunk használt célszoftverben. A modellezés után megkaptuk a textúrázási útmutatókat is, úgy, mint építőanyagoknak, falak díszítőfestésének meghatározása, így folyamatos egyeztetések mentén elkészült a végleges látványterve az épületeknek. 

A kanizsai vár 1600 körül madártávlatból, délnyugatról. Elméleti rekonstrukciós elképzelés Pazirik Kft. ©

   A vár falainak pontos nyomvonalát a Ferrabosco ábra pontos méretezései alapján, ismert referenciapontok alkalmazásával jelöltük a domborzati térképen. Ilyen ismert referencia pontok az ásatási rajzok támpontjai, illetve az archív fotókon jól kivehető várút. A várfalak szerkezetét tekintve szerencsés helyzetben voltunk, hiszen nem csak felmérések, de építési jelentések is rendelkezésünkre álltak. Például Arkhonat építőmester jelentése 1583 február-márciusából, Kielmann emlékiratának adatai (1583. március 23.), Ottavio Baldigara 1583. július 12-i jelentése, vagy Ferabosco jelentése 1578 szeptemberéből. A fal építésének módszereit és menetét részletesen lejegyezték, Kelenik József pedig a források magyar nyelvre történő lefordítását követően pontosan felvázolta azok szerkezetét. Az alkalmazott mértékegységek (bécsi mérték szerint) a következők voltak: Klafter (Kl): 1.89m (6 Fuß = 1 Klafter), Fuß (F): 0,316m, Kubikklafter: 6,822m³. A belső vár udvarának teljes feltöltése, valamint a külső vár bástyáinak és falainak megépítése 2Kl = 3,78m (fél)magasságig 49100 Kubikklafter = 334 862m³ föld megmozgatását tette volna szükségessé – nem csoda, hogy nem sikerült befejezni. Jól példázza a vállalkozás gigantikus mivoltát Kelenik József összehasonlítása, miszerint ez a földmennyiség E 500 0-9 típusú vasúti tehervagonokba rakodva (melyben a szállítható rakomány térfogata 36m³) 9302 vagonban férne el, ami egy 93 km hosszú szerelvényt jelentene. 

A vár és mezőváros alaprajza, 1587–1594 (Bécs, Hadilevéltár)

   Az építőkőben szegény tájegység miatt minden földből és cölöpökből épült, kivéve pár fontosabb épületet, amelyeket téglából emeltek. Az 1600-as, hitelesnek elfogadható ostromrajzon jól kivehetők a várban található építmények és azok jellege. Nagy részük a korra és tájegységre jellemző gerendavázas, paticsfalú épület volt, többnyire nád illetve zsindely fedéssel. A várban jól elkülöníthető a várkút, a szárazmalom, illetve a cölöpsorral körbevett lőszerraktár, melynek bejárata felhúzható kapuval, az első emeleten nyílt. A várkastély déli oldalán, az egykori várárok feltöltött helyén veteményes kert látható a rajzon. A város felé néző, téglából épült keleti kapuház is markánsan kiemelkedik az épületek tömegéből, vele egyvonalban a kortinák töltésére felvezető fedett „lépcsőházak” láthatók. A várat kettévágó vizesárok mentén emelt palánkfal és gerendákból épült bástyák is szépen értelmezhetők a rajzon. Az ötszögletű várnak 1600-ra még csak a keleti része készült el, két kazamatákkal ellátott hatalmas, korszerű olaszbástyával, a maradék három bástya félkész állapotban volt. A vár nyugati udvara még mocsaras, az elvadult sásos-nádas terület feltöltésére még nem került sor. Az erődön keresztül vezető gerendaút a nyugati oldalon az egyik bástya szomszédságában haladt át a várfalon, kapuja mellett fából épített erődített őrház állt. Ennek az épületnek is Kelenik József készítette el a méretezett tervét, amely alapján modelleztük. Az őrháztól pár száz méterre egy un. góré (a korra jellemző, fából épített őrtorony) ábrázolását láthatjuk. Innen, nagy magasságból kémlelhették az őrök a környező vidékeken zajló csapatmozgásokat. 

A kanizsai vár 1600 körül madártávlatból, délről. Elméleti rekonstrukciós elképzelés Pazirik Kft. ©

   Kanizsa városának rekonstrukcióját ezúttal csak vázlatosan készítettük el, ennek több oka is volt. Egyrészt a város a 17. századig könnyű szerkezetes, fa és patics építésű házakból állt, és sajnálatos módon számos alkalommal feldúlásra került az ellenség által. A felégetett várost többször építették újra, mely a végvári időben jellemzően már a katonák és családjaik lakhelye volt első sorban. Ezáltal a város kiterjedése, formája és pontos helye folyamatosan változott. Ásatási adatok sajnos csak kis számban állnak rendelkezésre, amelyek alapján igaz, be lehet határolni a városi erődítések cölöpfalainak egy-egy szakaszát, de hiteles nyomvonal rekonstrukciót nem tesznek lehetővé. A Ferabosco rajzokon látható város egy tervezett település, amely sosem épült meg abban a formában, az 1600-as ostrom ábrázolásain látható, hogy négyszögű, sarkain kerek bástyákkal megerősített palánkfal vette körbe a hevenyészett települést. Külön említést érdemel a három párhuzamos várárok, ami a vár árkától a városig fut. Ezek nem kizárólag védelmi céllal létesültek, hanem a természetes magaslaton fekvő város szilárd, homokos talajának csónakokon való szállítását is lehetővé tették a mocsaras udvarú vár feltöltési munkáinál. Gondoljunk bele, mennyivel egyszerűbb vízen szállítani nagy tömegű földet! 

A kanizsai várfal metszete Pazirik Kft. ©

   Végezetül a kanizsai, földből és cölöpökből épült várfal építésének lépéseit ismertetem, melyek ugyancsak Kelenik József kutatómunkájának eredményei. A mellékelt ábrán látható pontok magyarázata a következő: 

1. Mocsaras tó partján zsinórral kijelölik a nyomvonalat. 
2. Két sor cölöpöt vernek le, rőzsével megfonják. A mocsaras talajt kiemelik, majd ágakból font ún. leszék kerülnek a mederbe, amelyre homokos föld kerül. 
3. Lefektetik a tölgyfa kereszttartókat V alakban. 
4. A kereszttartók belső oldalához egyenes tölgyfákat állítanak, kissé befelé dőlve. 
5. A kereszttartókra földet hordanak, lefektetik a második sor kereszttartót. Kötéllel rögzítik ezeket. A fal külső síkját gerendákkal és rőzsefonattal erősítik meg, kívülről agyaggal tapasztják be, mögé agyagos földet döngölnek. 
6. A kész sáncra két egymás felé dőlt cölöpsort vernek, közé föld kerül. Ez lesz a mellvéd,  melynek belső oldalára egy padka készül a várat védő lövésznek. 

A várról készült hitelesnek elfogadható ostromrajz részlete

   Kanizsa kutatása jelenleg is zajlik, folyamatosan dolgozzuk fel a talajradaros eredményeket, talán kisebb ásatásokra is sor kerül a közeljövőben. Reményeink szerint az elkövetkező években újabb tudományos
felfedezésekkel gazdagodunk, és tovább árnyalhatjuk az egykori végvár építési periódusainak modelljét. Szeretnénk a mezővárosról alkotott képünket is tisztábbá tenni, de tervezzük a vár 16. század eleji állapotának és a török kori állapotnak a rekonstrukcióját is.

A kanizsai vár és a település 1600 körül madártávlatból, délnyugatról. Elméleti rekonstrukciós elképzelés Pazirik Kft. ©

A képeket itt lehet megtekinteni: http://kanizsavar.hu/
Pazirik weblink: https://pazirik.hu/projekt/kanizsa-egy-elfeledett-var-ujraeledese/

Ikervár - egy Rába menti Motte

Ikervár mottéja - elméleti rekonstrukciós elképzelés délkeleti nézet (Készítette: Pazirik Kft.)

Több neves várkutatónk írásaiban is találkozunk a motte erődítmények kérdéskörével, melyhez újat hozzátenni bár nem tudok, mégis szeretném összefoglalni a legfontosabb álláspontokat a motte építészettel kapcsolatban. Egyúttal szeretném bemutatni a közelmúltban Szőke Balázs szakmai segítségével készült motte rekonstrukciónkat is. 

Ikervár mottéja – elméleti rekonstrukciós elképzelés madártávlatból (Készítette: Pazirik Kft.)

Ikervár Vas megye egyik legrégebbi települése, írásos emlékeink alapján, a Rába partján királyi vár állott már a 11. században. A magyar krónika szerint itt kötött Géza herceg békét Salamon királlyal 1073-ban. 1255-ben szerepel először oklevélben, de még a török korban, illetve a II. Rákóczi Ferenc-féle szabadságharc idején is említésre kerül a település. A község pecsétnyomóján két vár volt látható, a rókadombi vár halma még áll (a Rába bal partján Sárvártól délre), a fazékdombi halmot már elhordták a helyiek szerint. Azonban azt, hogy egy vagy két vár volt-e valójában, vagy esetleg egyetlen kettős vár, és hogy ezek megegyeznek-e a fent említett halmokkal, már nehéz eldönteni. Dénes József következtetései szerint kettős motte állhatott Ikerváron, a Rába árterén keresztül Nyőgéren, Hosszúperesztegen át Karakóra vezető út mentén. Feld István az eddigi régészeti feltárás hiányára hivatkozva kétségeit fogalmazta meg Ikervárral, mint 11. századi mottéval kapcsolatban. Mi a róka-dombi vár rekonstrukciós modelljét készítettük el, kizárólag analógiák alapján, hisz az alaprajzon kívül semmit sem tudunk a vár egykori külleméről. A hat méter magas domb platójának átmérője 17m, tetején a fa torony elméleti rekonstrukciója német és francia motték analógiái alapján készült, a fiktív jelenetet pedig Hajnal Ödön korhű figurái népesítik be. Nézzük hát, hogy mit lehet tudni erről a ritkán emlegetett vár típusról! 

Ikervár mottéja – elméleti rekonstrukciós elképzelés délről (Készítette: Pazirik Kft.)

Hazánk területén a legkülönfélébb vártípusok épültek az őskortól kezdve, és természetesen nem kivételek ezek közül a Nyugat-Európában jól ismert motte típusú várak sem. De mielőtt megvizsgálnánk a magyarországi mottékat közelebbről, tisztázzuk mit is jelent ez a motte és bailey kifejezés, és honnan ered! A motte szó francia eredetű és földből hordott domb tetején álló várat jelent. A bailey szó jelentése egy fallal körülvett elővár közvetlenül a motte dombja mellett. Bár a bailey (ejtsd: béjli) angol szó, nyilvánvalóan a francia baile szóból ered, ami palánk erődítést jelentett. A németek a Vorburg szót használják az elővárra többnyire, de nem egységes a terminológia, maga a motte is sokszor többféle néven szerepel: „Motte, Turmhügelburg, Hausberg, Erdburg, Holzburg”. Ugyanazt a várlelőhelyet máshogy nevezik még a német nyelvterület kutatói is. Sok más európai országban élő kutató között sincsen a szakkifejezésekben konszenzus. A neolitikumtól kezdve léteztek motte jellegű várak - a legkülönfélébb méretekben és formákban tűntek fel az őskorban, a római korban és a későbbi népvándorlások korában. Mi azonban most kifejezetten a klasszikus értelemben vett motte építészet után érdeklődtünk.

Ikervár mottéja – elméleti rekonstrukciós elképzelés (Készítette: Pazirik Kft.)

E vártípus minden bizonnyal Franciaországból terjedt szét Európában, ahol már a 8. században építettek ilyen erősségeket. A 11. századra eljut Németországba és talán már a Szent István korában ideköltöző lovagok közvetítésével válik ismertté hazánkban is. Tehát az első hazai motték valószínűsíthetően német közvetítéssel jelentek meg. A Német Birodalomban a száli császárok korában szaporodott meg a motték száma (Elzászban például 70-nél több ilyen várat tart számon a kutatás), a 14. századra azonban már elavult vártípusnak számítottak, az írásos emlékek, mint felhagyott erősségeket említik őket. Nézzük a 11–12. századi német alaptípusok egyikét, a Grevenbroich melletti Husterknupp néven ismert várat. A 13. század második felében létrejött új várépítményt három lényeges építési periódus előzte meg. Az Ottók korában vizesárok és paliszád vette körül a síkságon épült cölöpházakat (Flachsiedlung). A 11. században kettéválasztották a várat és a déli részt enyhén megemelték. Ez a domb alkotta a későbbi motte központját (Kernmotte). A több fázisú harmadik periódusban épült fel a kb. 5m magas domb, amelynek átmérője megközelítőleg 55m volt. A várárokkal és paliszáddal körülvett, híddal és U alakú elővárral rendelkező magaslat 20m átmérőjű platóját is valószínűleg cölöpfal övezte, de erre csak analógiákból következtethetünk.

Ikervár mottéja – elméleti rekonstrukciós elképzelés (Készítette: Pazirik Kft.)

A motte egyik fontos jellemzője, hogy nem túl nagyméretű, ebből következtethető, hogy nem rendelkezett komoly hadászati szereppel háborús időkben. Hazánkban minden bizonnyal a 12–13. századra épülhetett a legtöbb, mivel László korától már nem volt szükség a nagy kiterjedésű kazettás szerkezetű földvárakra, ezért az újonnan épülő várak kisebbek és ezáltal olcsóbban megépíthetőek lettek. Ezek többnyire nem jelennek meg okleveles forrásanyagunkban, és történetük alig, vagy egyáltalán nem ismeretes. A kisméretű várakat kevés katonasággal is meg lehetett védeni, olcsóbb is volt, ezért ez a vártípus kézenfekvő volt a 12. században megjelenő vagyonos földbirtokos réteg számára. 

Általános jellegű angolszász stílusú motte vár sematikus modellje (Készítette: Szakonyi Balázs)

A földhalom vár síkvidéki, esetleg dombsági vártípus. A meredek oldalú mesterségesen összehordott földhalom tetején épült fa (ritkábban kő vagy tégla) építményhez páncélban felmászni lehetetlenség volt, a bejárathoz vezető meredek falépcső pedig kiválóan védhető volt kevés emberrel is. A motték dombját általában közvetlenül körülvette a várárok, tehát a domb lábához közel futott – hiszen a mesterséges halmot az árok kitermelt földjéből emelték. Mivel lakóhelynek nem volt se elegendő, se elég kényelmes a domb tetejére épült kis torony, a motte dombjának tövében létesült az elővár, amely sima fapalánkot jelentett. Az eredeti terepszinten, vagy attól feltöltéssel kissé megemelt magasságban épült, gyakorta saját árokkal. Ennek területén a nemesi udvarház és annak kiszolgáló épületei álltak. Egyes esetekben a vár kisebb település mellé is épülhetett, de nem ismeretlen az egyedül álló motte sem, amelynek semmilyen elővár része nem volt. Hazánkban azonban ez a vártípus ilyen tisztán jellegzetes formáját nem fogjuk egykönnyen fellelni, a kor magyar várépítői igyekeztek mindent a lehető legegyszerűbb módon végrehajtani, és a váraikat, ha tehették természetes magaslatokra építették, hogy ne kelljen annyi földet megmozgatni. Így a magyar várak nagyon sokféle formában épültek, de mivel túlnyomórészt gyorsan bomló anyagokból készültek, mára sajnos csak lepusztult várdombjaik ismertek, amelyek keveset árulnak el a hajdani erődítményről. Így aztán sok esetben az is kérdéses, hogy egyáltalán egy mottéval van-e dolga a kutatóknak. 

Viollet Le Duc illusztrációja La Tusque à Sainte-Eulalie d’Ambares mottéjáról

Mivel régészeti ismereteink ezek többségéről szegényesek, korabeli ábrázolásokat lehet még segítségül hívni a várak kutatásánál. Konkrétan magyar mottékról nem maradt fenn korabeli rajz, azonban az első korai ábrázolásokat az angliai normann hódítás történetét megörökítő bayeux-i kárpitról ismerjük. Ez a 11. század második felében, Hódító Vilmos hadjáratakor ábrázolja Normandiában Dol, Rennes, Dinan és Bayeux, Angliában pedig a hódító normannok által épülő Hastings mottéját. Hódító Vilmos stratégiája az volt, hogy a lehető leggyorsabban várak hálózatát építi ki a leigázott földön, hogy ezek a további hódítások kiinduló-pontjai lehessenek. A motték felépítéséhez nem kellett szakképzett munkaerő, egyes várak néhány hét alatt megépültek (egy legenda szerint volt, ami 8 nap alatt készült el). 

Bayeuxi kárpit részlete – Dinan mottéja

A Kárpát medencében temérdek esetleg motteként is azonosítható várhely van, de beható régészeti kutatás híján rendkívül nehéz feladat megállapítani egy lepusztult domb korát és eredeti funkcióját. Borsod megyében, a Bükk-hegység peremén például ötöt is jegyez a szakirodalom: a Leányvár és a Halomvár mellett Bükkábrány-Temető, Sajónémeti-Várhegy, Szihalom-Árpádvár. Ezek majd mindegyike feltételesen motte, azaz többféle elmélet létezik eredetüket illetően. Baráz Csaba szerint Szihalom dombja inkább egy őskori építmény, a bükkábrányi temető halma is inkább bronzkori vár, a Sajónémeti fölötti Várhegy kisebbik mottéja pedig nagy valószínűséggel huszita ágyúállás volt, hasonlóan a zagyvarónai Zagyvafő vára melletti ovális alakú erősséghez. Az Észak-Alföldön található szamosangyalosi Domahidy-hegy kapcsán is felmerült, hogy motte lehetett, a helyi lakosok szerint viszont 19. századi keletkezésű. Említhetnénk még a sorban Váchartyánt, a nyírkalászi Gara-halmot, a kerepesi templom dombot, és még sok másik helyszínt, amiről feltételezhető, hogy motte állt ott valaha.

Kanzach kortárs motte rekonstrukciója (Baden-Württemberg, Németország)

Hogy pontosabb képet kapjunk a motték méreteiről, vizsgáljuk meg a legnagyobb átmérő és a dombtető átlagos átmérőjének arányát: a 12. század elején épült Elmendorf kettős mottéjának (Doppelmotte) 5m és 7m magas dombjainak alap és platóátmérői: kb. 35 és 16m, illetve 45 és 22m. A 10. századi francia motték kisebb méretűek: Brettesville sur Laize, Villers-Canivet platóinak átmérője mindössze 20m, Saint-Viâtre átmérője 45m, a bajorországi Eichenhofen kör alakú árokkal védett területe 10-15m, Konzenberg 35m, Eberstall 20m, Hahnenberg pedig csak 10m átmérőjű. Ennek a korai vártípusnak tehát kicsi a mérete, a földkúpok átmérője általában 20m körüli, a platón pedig egy legfeljebb 8-10m oldalhosszúságú torony állhatott. A domb tetején kialakított sík platót általában nem építették be teljesen, ott több épület is helyet kaphatott. 

Turmhügelburg Lütjenburg, kortárs motte rekonstrukció (Németország)

A vártípust a német szakirodalom nem motténak nevezi, amennyiben a plató kicsi volt, amit a rajta emelt fa- vagy kőtorony teljesen lefedett. Ezeket magaslatra épült tornyos földvárnak (Turmhügelburg) hívják. Ezek elődjei a római limes dombra emelt, cölöpkerítéssel és árokkal védett, védőfolyosós és sátortetős őrtornyai (burgus), igaz ezek soha sem épültek mesterséges halomra. A magyar szakirodalomban a fából épült várak (castrum ligneum) talán egy része sorolható a motték közé. A Pécsvárad mellett található Kószavár is a kérdéses kategóriába esik, építési típusának  eldöntéséhez komolyabb régészeti kutatásra lenne szükség. Nyugat-Európában sok helyen építettek a közelmúltban valós méretű motte rekonstrukciókat korhű építőanyagokból. Ezek tanulmányozása is rendkívüli segítséget nyújtott rekonstrukciónk elkészítésében, mert így jól szemügyre vehetőek voltak az építményeken az ácsmunkák. Találunk ilyen várat a németországi Kanzachban (bár ez nem földhalomra épült), Vechta, Lütjenburg és Neuenrade városokban vagy a francia Saint Sylvain d'Anjouban, csak, hogy párat említsünk. A motték múltunk olyan emlékei, amelyek mulandó építőanyagaiknak köszönhetően nem sok tanulmányozni valót hagytak az utókornak, titkaik homályba vesznek, és tán pont emiatt olyan érdekfeszítőek még napjainkban is.

Saint Sylvain d'Anjou kortárs motte rekonstrukciója (Franciaország)