Szolnok - egy majdnem nyomtalanul eltűnt végvár története

Szolnok, a 74 ezres lakosú alföldi város napjainkban megyeszékhely és a Tisza egyik legfontosabb átkelőhelye, továbbá fontos vasúti csomópont is. Nem volt azonban kevésbé fontos település az elmúlt évszázadokban sem.  A város régészeti kutatásainak és történelmének széles körű ismereteivel rendelkező Dr. Kertész Róbert segítségével megalkottunk egy 3D rekonstrukciót a város 16. század közép és végi  állapotáról, de a közel jövőben, más korok állapotáról is elkészítjük a városmodellt.

Szolnok vára XVI. század vége

Nézzük, hogyan is alakult Szolnok sorsa a történelem viharos évszázadain keresztül! A Budától megközelítőleg 100 km-re fekvő alföldi település a Zagyva és a Tisza torkolatában található mocsaras, élővizekben gazdag területen jött létre. Az őskor óta megannyi nép által lakott területen a honfoglaló magyarok is megtelepedtek. A várost Zounok alakban említő első írásos emlékünk 1075-ből I. Géza garamszentbenedeki alapítóleveléből való. Feltehetőleg a település első ispánja Szaunik volt, akinek mártírhalála miatt kapta a város a nevét a Vata-féle pogánylázadást követően.

Szolnok a XVI. század végén

Szolnok nagyon kevés régészeti ásatást élt meg, ezeket a korokat érintő területei beépítettek, és csak ritkán, építkezés előtt nyílik lehetőség egy kis szelet feltárására. A település területén az elmúlt 40 évben végzett több mint 300 talajmechanikai fúrás viszont hasznos adatokkal szolgált a kor terepszintjének modellezéséhez, és annak megértéséhez, hol voltak szárazon kiemelkedő és vizes, alacsonyabb területek az egyes korokban. A várárkok és a várfalak helyének meghatározásában is jelentős szereppel bírtak ezek az adatok. ZOUNOK, SAUNIC, ZOUNUC és ZAWNUCH alakban említik a várost, amely a tatárjáráskor kihalt, de később újranépesedett és az ispánsági székhely a Szent István vagy Orseolo Péter idején épült első vár volt. A későbbi középkori vár keleti oldalán, a Zagyva keleti (az eredeti) ágának jobb partján helyezkedett el ÉNy-DK irányban elnyújtva. Szolnok környékén nem állt rendelkezésre kő, mint építőanyag, ezért mindig földből és fából készültek az erődítései a fontosabb épületektől eltekintve, amikhez a követ a környező elpusztított települések elbontott templomaiból nyerték többnyire. Ezek az erődítések a Tiszának kitéve aztán gyorsan amortizálódtak, így a vár rendszeres javítást igényelt, és ezért folyamatosan változtatta a formáját az évszázadok során. Az 1682 és 1819 közötti időszakból például egy tucatnyi különböző formát láthatunk a hadmérnöki felméréseken.

Szolnok vára a 16. század közepén - már két bástya átépült kör alakúvá

Bár Szolnok a tiszai révnek és a rajta keresztülfutó utaknak köszönhetően gyorsan fejlődött, nem is beszélve a máramarosi sószállításban betöltött fontos szerepéről,  mezővárosi jellegét mindvégig megőrizte, és 16. századig megmaradt várának romos maradványa. Bernardo Aldana spanyol zsoldosvezér is említette egy írásában 1550-ben: „[…] ódon, tatár korabeli földsáncai folyópartra néznek, tudniillik ott ömlik a Zagyva a Tiszába […]”

Szolnok városa a XVI. század közepén

A törökök Temesvár és a Duna-Tisza-Maros szögének elfoglalása után Szeged elővárának akarták Szolnokot megszerezni, ami a legjelentősebb tiszai átkelőhely volt abban az időben, és eleste után már Eger következett. A budai pasa terveiről Dobó István, Losonczi István és Nádasdy Tamás figyelmeztette a Habsburg uralkodót. 1550 szeptember 14-én, a Szentkereszt feltámasztásának ünnepén hozzávetőleg 10 000 emberrel szállta meg Szolnokot Niklas von Salm generális Habsburg Ferdinánd királyi hadvezetéséből, illetve Báthori András főkapitány. Két tűzmestert és egy magyar gyalogosszázadot vezényeltek át Szolnokra Egerből, továbbá három naszádos vajdát is tizedesek és naszádosok élén.

Szulejmán Szultán dzsámijának rekonstrukciója

A várárkok kiásásával kezdték a munkálatokat. Ezek kiásott földjét a falak felépítésére, és a vár területét megnövelő töltéshez használták fel. 5-600 ember dolgozhatott folyamatosan az építkezésen, egész vármegyék parasztsága, illetve gyalog és igás napszámosok. Rajtuk kívül a királyi haderő katonái is közreműködtek a munkában, a cseh pattantyúsok például a lőportorony építéséért feleltek, illetve az ágyúk telepítéséért. Itáliai kőfaragók is érkeztek Egerből, akikről fennmaradtak írások. Nagykőrös, Kecskemét és Cegléd is hozzájárultak a hatalmas volumenű, egy teljes évig tartó építkezéshez. Elképesztő, hogy szinte az Oszmán birodalom orra előtt sikerült ez a nem kisméretű vállalkozás!

Egy felülnézeti ábra a város XVI. század végi állapotáról - bár ez egy 2012-es verzió, azóta módosítottunk...

A vár megerősítésének azért volt rendkívüli jelentősége, mert a végvárrendszerben felettébb fontos szerepet töltött be. A szabálytalan négyszög alakú várat két oldalról a folyók védték, a másik kettőn vizesárkot ástak, belevezetve a Zagyva vizét. A falak párhuzamosan levert cölöpök közé töltött és döngölt földből voltak, amelyet tűzfafonadékkal fedtek be. Bár az újkori metszetek mind láttatni engedik az efféle palánkvárak falszerkezetét, valószínűbb, hogy a falak földrézsűvel voltak fedve, az esetlegesen kilógó részek pedig agyaggal. Ez nagyon fontos volt, hiszen egy ostromkor könnyen felgyújtható lett volna a gyúlékony faszerkezet, habár itt vizivárról beszélünk, amelynek falait lehetetlen ostromárkokkal megközelíteni. Más tekintetben viszont a kor ostromfegyvereinek kiválóan ellenállt a fal, hisz a becsapódó lövedékek sokszor csak tömörítették inkább, minthogy kárt okoztak volna benne - ellentétben a merev kőfallal, ami törik a becsapódás hatására. A várárkok szélessége Mikoviny Sámuel 1742-es térképén és Buxbaum von Lindenfeld 1778-as felmérésén is átlagosan 7 öl azaz nagyjából 14 m. A fúrások alapján mélységük 4 m körüli lehetett.

A Szolnok városának főterén egykor állt gótikus
templom elméleti rekonstrukciója

A város Ény-i falán kívüli időszakosan mocsaras területet Tófenéknek hívták, ez az elnevezés ma is fennmaradt, bár a víznek nyoma sincs már. A várárok nyomvonalának déli vége a Tisza Szálló keleti része alatt torkollott a Tiszába. Észak felé a Szigligeti utca alatt folytatódik, amire az 1870-es évektől a Büdös köz névalakot ragasztották, majd 1894-1926 között hivatalosan is Csatorna utca lett a neve. Innen a Kossuth tér 1. szám alatti irodaház nyugati része alatt folytatódik az Ady Endre útig. Északi része az egykori Harcsa utca vonalának feleltethető meg a Tabántól északra. A városárok és a Zagyva keleti, eredeti ága napjainkban már nem létezik, ez utóbbinak egy apró szeletkéje azonban fennmaradt a MÁV kórház udvarában található dísztó formájában.

A Budára vezető út a város egyetlen kapuján ment keresztül, és nem sokkal a település elhagyása után kettéágazott. Ebben az elágazásban volt a vesztőhely, amit több metszeten is ugyanott ábrázolnak.

A 3D tervek elkészülte előtt ezt a szabadkézi tanulmányt
készítettem el - naiv és kezdetleges felfogású vázlat

A városfal sok átépítésen esett keresztül, az első formájának valószínűleg nem voltak bástyái. A fal magassága feltehetően 4 m körüli volt. A vár falának négy sarkán szögletes olasz bástyák foglaltak helyet, és 3 kapuja volt, melyek közül a legnagyobb a Belgrádi-kapu, ami kőből épült kaputorony volt. „Ez kőkapu, Murtedā pasa építtette; tetejére egy erős hangú órát tétetett” olvashatjuk a 17. század elejének legjelentősebb földrajzi írója, Behrám Dimiskí írásában. A keleti oldalon volt az Egri-kapu, illetve a déli oldalon a kisebb Vízi-kapu, ami a vár alatti kikötőre nézett.

Ezt a metszeti ábrát készítettem a 3D tervezés előtt
a várfal szerkezetéről  - később persze ez is változott az
újabb kutatásaink eredményeképp

A várban támpillérekkel tagolt gótikus templom állott, amit Zay Ferenc várkapitány 1551. április 21-én kelt levelében meg is említett. A városban is állt egy gótikus templom, amit például Wilhelm Dilich metszetén (Ungarische Chronica. Kassel, 1600) is kiválóan látszik - bár ez már a török hódoltság idejét ábrázolja. Ez a templom a főtér közepén állt temetővel övezve. A tér méreteire abból következtethetünk, hogy tudjuk, a később megépülő hídon zajlott a marhacsordák Tiszán való átkelése, ahol a vámszedéshez a főtéren terelték össze a sokszor több ezer marhát számláló csordákat a számbavétel céljából. A Zagyva keleti ága és a keleti várárok közti hosszú ártéri szigetecskén malom állt, amit sok rajzon ugyanazon a helyen ábrázolnak, a Zagyva tiszai torkolatánál.

Georgius Houfnaglius metszete 1617-ből - a metszet egyes
részleteiben rendkívül aprólékos, míg más tekintetben
elnagyolt és tájidegen

Szolnok 1552-ben került a törökök uralma alá. Az ekkori források az őrséget 750-1400 fősnek mondták. Egy századnyi spanyol, német és cseh gyalogost említettek, továbbá 300 magyar lovast. Augusztus 25-én keltezett Dobó István és Mekcsey István egri kapitányok levele, amelyben segítséget kértek, mivel Szolnokot, melynek katonái betegek az előző nap ostromzár alá vette a török. A vár elfoglalásával kapcsolatban később több kihallgatási jegyzőkönyv is fennmaradt, az ostrom pontos leírása azonban nehezen rekonstruálható, és nem is célom belemenni a részletekbe. Röviden szólva,1552. szeptember 4-én az Oszmán birodalom kezére került Szolnok, és 133 évig hatalmában is tartotta azt.

Szolnok a 16. század végén (Királyi Hadilevéltár, Stockholm)

 A jelentősen megrongálódott vár átépítését rövidesen megkezdték, és a szögletbástyákat fokozatosan kör alakú rondellákká alakították jellegzetes oszmán stílusban. A stockholmi Királyi Hadilevéltár gyűjteményéből származó metszeten például kiválóan látható a szögletbástya és a rondella hibrid együttléte.

 A várban található gótikus templomot átépítették dzsámivá, ami minden bizonnyal a Szulejmán szultán dzsámija nevet viselte - bár erről nem rendelkezünk biztos adattal. A 19. században még álltak a falai, amelyeken megfigyelhető volt az eredeti gótikus templom elfalazott ablaknyílása. Arról, hogy a gótikus templom lett muszlim imahellyé átalakítva más jelek is árulkodnak, hisz a dzsámit a török templomok építésénél megszokott módtól eltekintve nem úgy tájolták, hogy a mihráb (imafülke) Mekka felé nézzen. A Szulejmán szultán dzsámi a budai Tojgun pasa dzsámijával holtversenyben a második helyen áll hazánkban méreteit tekintve, és csak a pécsi Gazi Khaszim pasa dzsámija előzi meg 19,6 × 19,7 méteres alaprajzával a szolnoki 15,9 × 15,9 méteres alaprajzot, ami csak hajszálnyival nagyobb a szigetvári Ali pasa dzsámijánál. Tudjuk, hogy állami pénzből tartották fenn, és uralkodói dzsámiként (Hünkár dzsámii) nevezték. Felépítése a török kor egyik korai klánjához, a Jahjákhoz köthető, akik a környéken 1566-ig a legbefolyásosabb emberek közé tartoztak. A dzsámi felújítását az 1620-as évek második felében Mürtezá budai pasa végezte. Később a város visszafoglalása után keresztény templommá alakították, de 1820-21-ben elbontották rossz állapota miatt, és köveiből épült fel a mai vártemplom.

Szolnok történeti városmagjának modellje a fontosabb
 régészeti feltárásokkal és rekonstrukciókkal (Kertész Róbert)

 Állt egy másik török imahely is a városban, amit egy magánalapítvány (vakuf) működtetett. Bektas pasa alapította a XVI. század végén, és minden bizonnyal a város főterén álló gótikus templom köveiből készülhetett. Az épület Behrám Dimiskí útleírása szerint a városban (kaszaba) állt, a közelébe fürdőt építettek. Evlia Cselebi általánosságban tesz említést még további dzsámikról is. Ezekre szükség is lehetett, mert a hódoltság alatt folyamatosan csökkent a város keresztény lakossága – ők a várost kettészelő úttól délre éltek többnyire 2-3 osztatú tipikus alföldi nádtetős vályogfalú házakban, létszámuk a 16. század végén 40 családra becsülhető. A kisebbségben lévő törökök a várban laktak, míg a többséget képző muszlim vallású, de túlnyomórészt balkáni népek a szérűskertekkel tagolt, lazább szerkezetű város területén telepedtek meg. 1665-ben a szolnoki pasa katonáival és a dzselibekkel együtt 3000 embert vonultatott fel. Ezen felül 500 fős várőrség volt Evlia szerint.

Szolnok várának helye a 19. század végén - fotó

 Güzeldzse Rüsztem pasa építtette az első hidat a Tiszán 1562-ben. Túlnyomórészt debreceni mesterek építették és javították. Az alacsony vízállásnak köszönhetően az elmúlt évtizedben többször is előbukkantak a Tiszából az egykori híd pillércsonkjai. A híd elpusztulását követően többször létesítettek újabb hidakat, amelyek ezek után már közvetlenül a várossal kerültek összeköttetésbe. A város 1685-ben szabadult fel, és innen egy új kor vette kezdetét Szolnok történetében, de ez már sajnos nem fér írásom keretei közé.

A város 16. századi képe, amin jól kivehető a még álló gótikus templom
a háttérben látható hegyek már a művész fantáziájából pattantak ki

Irodalom:

Kertész Róbert – Bana Zsolt – Nagy Dénes: Új adatok és módszerek Szolnok városmagjának történeti rekonstruálásához {Szolnok 2007}

Szalai Béla: Magyar várak, városok, falvak metszeteken {2006}