Réka-vár újratöltve – Nádasd várának rekonstrukciós kísérlete

    

    A Mecseknádasd és Óbánya között fekvő, a 70 m magas várhegyre épült Réka-várról már 2014-ben megkíséreltem egy rekonstrukciós modellt előállítani, de akkoriban kizárólag Szatanek József rajzaira hagyatkoztam. Mostanra azonban elérkezett az idő, hogy a Pazirik Kft. csapatában, egy komolyabb, tudományos alaposságú elméleti rekonstrukciót készítsünk el, ezúttal Buzás Gergely szakértői felügyelete mellett, de továbbra is Papp László 1963-as ásatási eredményei alapján, illetve a pécsi Janus Pannonius Múzeum által készített LIDAR felmérés eredményeit vizsgálva. Az kutatás során feltárt falszakaszok nyomvonalai, karakterisztikái, és a helyszínen megfigyelt részletek alapján sok olyan hipotetikus következtetést vontunk le, amelyek árnyalják, illetve bizonyos tekintetben módosítják a 2014-es rekonstrukciós kísérletet. A továbbiakban ezeket a változásokat szeretném részletesebben taglalni, de előtte foglaljuk össze, mit is tudunk erről a várról.

A 16. századi Réka-vár nyugat felől (rekonstrukciós kísérlet)

    Nádasd várát, az alatta folyó Halász-, vagy Rák-pataknak nevezett vízfolyás miatt Rák-várnak is hívják. Papp László szerint a Réka-vár név modern kori elnevezés, és minden bizonnyal kívülállók, illetve turisták romantizáló, hazafias felbuzdulásából született, sok más, a Mecsek-tájnak hun nyomokat odavarázsolni kívánó próbálkozáshoz hasonlóan. A 205 méter hosszú, 36 méter széles várudvar 3 méter vastag kőfallal lett körülvéve, melyből helyenként ma is 1 méter magas szakaszok állnak a földfelszín felett, azonban a romokat jelentős mennyiségű erdei humuszos feltöltődés és omladékréteg takarja, így, ha a vár területe ki lenne tisztítva, akár emelet magas falszakaszokkal is szembe kerülnénk egyes részeken.

    A vár építésével kapcsolatban nincsenek ismereteink, annyit azonban nagy valószínűséggel feltételezhetünk, hogy nem a tatárjárást követő várépítési hullámban jött létre, hanem annál korábbi gyökerekkel rendelkezik, viszont ezt régészeti kutatás sajnos nem támasztotta alá mindezidáig. A vár elnyújtott formája és nagy alapterülete, jellegzetesen a tatárjárást megelőző kor várépítészetére enged következtetni. Feltételezéseink szerint, a kezdetekben a várhegyet koronázó platóra csak a körítő várfal épült meg, kerek tornya, a várudvart kettészelő árok, valamint az a mentén emelt épületek csak később jöttek létre, azonban a vár korai küllemét még annyira sem tudjuk biztosan felvázolni, mint a pusztulását megelőző állapotát. A várhoz kapcsolódó skóciai Szent Margit legendát és a „britek földjének” kérdéskörét most szándékosan nem firtatom, mivel a rekonstrukciós modell elkészítésével nem függnek össze, a vár szerkezetének vázolását nem befolyásolják, itt elég megemlíteni róla annyit, hogy ez a legenda pusztán egy újkori térképfelirat téves értelmezésének következtében született meg. A vár első konkrét említése 1296-ból való, és a pécsi káptalan által kiadott oklevélben szerepel, amely leírja, hogy a Kórógyi nemzetségből származó Clebus comes utódai, ”Zelyz” (a tolna megyei Zseliz) nevű peres birtokra vonatkozóan békés egyezséget kötöttek. Ezen oklevélben a várat, mint ”possessio et Castrum Nadasth”-t említik a Kórógyiak birtokaként. Az ezt követő évszázadban is keletkeztek oklevelek, amelyben említést tesznek róla, például 1309-ben „Arx Nadasd” néven. Az 1340-es és 50-es években újra felbukkan a Kórógyiak ügyei kapcsán, majd a 14-15. század során írásos emlékek sora említi. 1465-ben Nádasd már oppidum volt, azon a területen épült ki, ahol a település központja ma is fekszik. Ekkor a Marótiak kezén volt, de 1473-ban már a monoszlai Csupor Miklós volt a birtokosa. A 15-16. századból nem rendelkezünk írott forrással a várról, ezért ekkori létezését, és pusztulásának időpontját is kizárólag a régészeti kutatás eredményére alapozhatjuk. Ezen adatok alapján az épületegyüttes egyértelműen tűzvész áldozatává vált, tehát vagy véletlenül kialakult tűz pusztította el, vagy a törökök gyújtották fel a mohácsi csatát követően, esetleg az ütközetet követő polgárháborús időszakban érte a vég. A rom használhatóbb köveit a környék lakói széthordták, és mára csak falcsonkok emlékeztetnek a hajdan ott állt várra. Az 1810. évi Visita Canonica a hegyen álló romot Rákvár néven említi, tehát ekkor még jól látható maradványai álltak az épületegyüttesnek. A régészeti kutatásnak eddig nem sikerült 13. század előtti, vagy 1526 utáni leletanyagot felszínre hoznia.

A 16. századi Réka-vár kelet felől (rekonstrukciós kísérlet)

    Az épületek és a külső várfal anyaga többé-kevésbé darabolt palás mészkő. A már elpusztult felsőbb szinteken égetett téglát is használtak, amelyek formája és anyaga segített a kormeghatározásban. A fennmaradt vakolatmaradványok alapján a falazatok vakolva és meszelve voltak fénykorukban. A várudvar hajdani járószintje átlagosan 50 cm-rel volt mélyebben a mainál. Az épület maradványokat azonban csaknem mindenütt 0,5—1, sőt, helyenként 2—3 m vastagságú omladék fedi ma is. Az omladékok alatt az ásatást végző szakemberek a falakon és falak mentén mindenütt szénné égett gerendákat, faszén- és koromrétegeket, kiégett vakolat-felületeket, elüszkösödött küszöböket találtak. Az omladék alatt sok helyen cserépedény-töredékek jelentős tömege feküdt. Jellegük, használatuk korát a XIV.—XV. századból valónak állapították meg a régészek. Ugyanilyen korúnak bizonyult számos más lelet is, például a vékony vastőr, sarkantyú, lópatkó, kicsiny rézgyűrű és egyéb tárgyak.

A 16. századi Réka-vár észak felől (rekonstrukciós elképzelés)

    A várat megközelítő egykori szekérút 4 méter szélességben vezet fel az erődítmény délnyugati oldala felől és a kerek toronnyal szemben kettéágazik, majd két irányból, északról és délről kerülve halad a várfallal párhuzamosan, nagyjából az építmény középvonaláig. A lidar felvételen látható árkok egyértelműen mutatják, hogy a vár felé haladó szekérutat árkokkal szakították meg 3 ponton is, ezzel maximalizálva a védelmet a várhoz vezető út mentén. Ebből is tisztán láthatjuk, hogy törekedtek minden lehetséges védelmet nyújtó előny kihasználására, így azt a feltételezést, miszerint a vár kapuja a kerek tornyon vezetett volna át, elvetettük. Nem csak azért, mert az ásatás során nem került elő nyílás nyoma, de ugyanakkor, ha a kerek tornyon nyitottak volna kaput, akkor a várat két irányban kerülő úttöltés okafogyottá vált volna, és ezzel jelentős védelmi tényezőket hagytak volna figyelmen kívül. Ugyanis, ha a vár kapui az épületet megkerülő két úttöltés végén nyíltak, az épület hosszanti középvonalában, úgy a kaput megközelítő ellenségnek végig kellett gyalogolnia közel 100 méter távolságot a falat övező árokkal párhuzamosan, és ez alatt végig ki lett volna szolgáltatva a falakról nyilazó védőknek. Az ásatások tanúsága szerint két kaputorony is feltételezhető a várfalak mentén, ezek egyike a délnyugati oldalon nyílhatott, a másik pedig ezzel szemben az északkeletin. Egymáshoz képes elcsúsztatva, a várat átszelő farkasárok két oldalán nyílhattak, tehát az egyik a felső várba vezetett egyenesen a várat átszelő épületegyüttesbe torkollva, míg a másik egy külön kaputoronyként a külső várba vezethetett. Ez utóbbinak a falcsonkjait, és alépítményének téglából épített boltozatindítását megtalálták 1963-ban a régészek. Ennek a két kapunak a létezése védelmi szempontból kevésbé előnyösnek tűnik, mintha a belső várba kizárólag a külső váron keresztül lehetett volna bejutni, de nagy valószínűséggel eleinte csak a külső vár kapuja létezett, és a később leválasztott belső vár építésekor merülhetett fel a szükség egy korszerűbb, egyből a belső várudvarba nyíló kaputorony építésére. Így a külső vár egyfajta huszárvárrá fokozódott le, melynek funkciója a vár északkeleti oldalának védelmén túl, a hely biztosítása lehetett, a gazdasági épületek számára.

 

A 16. századi Réka-vár az új kaputoronnyal (rekonstrukciós kísérlet)

   

    A felső várba vezető kapu, annak az épületnek a rövidebbik oldalán nyílt, amelyet nem a várfallal egy síkban, hanem a várfal mögé építettek, így az előtte húzódó falszakaszt vissza kellett bontaniuk, ezáltal a kapu előtt egy jól oldalazható beszögellést hoztak létre a várudvart kettészelő farkasárok mentén. Ennek az épületnek a földszintjén vezethetett a kapu egy csarnokba, amelyben kereszt irányban is egy átjáró feltételezhető – ezen keresztül lehetett a külső várból a belső várba jutni közvetlenül, egy felvonóhídon át. Ugyanebbe a csarnokba nyílt az épület bejárati kapujával szemközti szárnyának földszinti helyisége is. Az épület magasságára a megmaradt falak vastagságából következtettünk, hiszen a kor kőművesei nem pazarolták az építőanyagot, és a belső épületeknél csak akkor építettek vastagabb falakat, ha azok további emeleteket voltak hivatottak megtartani. Így a Papp László által egy szintes épületeknek vizionált szerkezetek valószínűségét mi megkérdőjeleztük, és a falvastagságok alapján többszintes épületeket rekonstruáltunk a várba, legalábbis ami a várat keresztbe átszelő épületet illeti, valamint a felső várban, a déli falhoz hozzáépült téglalap alaprajzú épület esetében is. A várban nem találtak faragott köveket, ezért az ajtó és ablakkereteket fából alkottuk meg, a lehető legegyszerűbb kialakítással. A déli fal mentén megfigyelt habarcsos omladék tömegből, egy, a fal mentén futó, földszintes kiszolgáló épület egykori létezését feltételezzük. A feltárások a külső vár területén is könnyűszerkezetes épületek meglétére engedtek következtetni, így rekonstrukciónkban ezeket is feltüntettük. A nagy mennyiségű feltárt zsindelyszegből egyértelműen a zsindelyes tetőt tartottuk megfelelő héjazatnak a rekonstrukcióban.

A 16. századi Réka-vár a kerek torony irányából (rekonstrukciós kísérlet)

    A vár rekonstrukciós modelljét ezúttal egy tágabb történeti tájba ültettük, hogy az épület környezetéhez való viszonyát tisztázzuk. Az erődítmény alig több mint egy km-re magasodik a Szent István-kápolnától, a ma is álló Árpád-kori templomtól, amely a középkori Nádasd falu központi épülete volt. A 16. századra Nádasd a megye egyik legnagyobb mezővárosává duzzadt, ezért fontosnak találtuk a Réka-vár bemutatásakor a hozzá tartozó település megjelenítését is. A mai Schlossbergként ismert romok egy török kori erődítmény maradványai, amit egy háromhajós gótikus templomból alakítottak ki. E gótikus templom a középkorban a mezőváros plébániatemploma volt. Ezt az épületet is elhelyeztük a rekonstrukciónkban, továbbá a Rák patak menti malmokat is, amelyek minden bizonnyal a középkorban is létezhettek, hiszen Malcomes Béla még az 1930-as években is 27 működő, öreg vízimalmot számolt össze, melyek zöme minden bizonnyal az elpusztult vár köveiből épülhetett az elmúlt évszázadok során.

A 16. századi Réka-vár északkelet felől  (rekonstrukciós elképzelés)

    Bár a Réka-vár elméleti rekonstrukcióját továbbra is túlnyomórészt hipotetikusnak tekinthetjük, véleményünk szerint a jelenleg rendelkezésünkre álló adatok újragondolásával és a LIDAR adatok vizsgálatával, mindenképp egy tudományos szempontból elfogadhatóbb, logikusabb modellt tudtunk felállítani az egykori várról, amelynek titkait talán a jövő régészeti kutatásai részben felfedhetik majd.